Vissza a bejegyzésekhez

Dóri és János hihetetlen története

Szokatlanul zajlott az ominózus vasárnap délután. November volt, meleg, szép napsütéses idő, én pedig épp a főnököm hosszúra sikerült szombati legénybúcsúját igyekeztem kipihenni.

Valahol a legdurvább mélyalvási fázis és a kóma között lebeghettem, amikor pár puha puszival Dorka – aki ma már a feleségem – felébresztett, és közölte:

- Nyertünk. Kelj fel!

Nem igazán értettem amit mond, azt pedig még kevésbé, hogy miért zavar, amikor az életemért küzdök éppen, ezért bosszúsan a fejemre rántottam a takarót és a fal felé fordultam, igyekeztem visszazuhanni a még oly közeli semmibe. Persze Dorka - szokása szerint - nem hagyott, és folytatta:

- Kelj már te majom! Nem hallod?! NYERTÜNK!!!

Mindketten tudtuk, ha lerántja és elviszi a takarómat, akkor biztos felkelek, de csak reménykedtem benne, hogy ekkora barbárságra nem vetemedik. Tévedtem. Futottam a takaróm után. Furcsa mosoly ült az arcán.

Gyakorlatilag egymás után háromszor kellett elmagyaráznia mire felfogtam, hogy megnyertük a 2015-ös Őszi Esküvő Kiállítás fődíját, az ötmillió forint értékű álomesküvőt, amire az előző nap délelőtt beadta a nevezésünket.

Persze hogy nem hittem neki, naná! Ilyen nincs. Ilyen tuti nincs. Vagy van? És ha van, akkor mit jelent? Áááá, ilyen nincs! Ekkor már semmi bajom nem volt, sőt követeltem tőle hogy ha valóban nyertünk, akkor hívja vissza a számot, amin közölték a hírt és majd én beszélek a telefonbetyárral.

Na, ekkor beszéltem először Attilával, a Kiállítás ötletgazdájával, főszervezőjével, aki megnyugtatott hogy valóban nyertünk és az adott pillanatban semmi dolgom nincs azon kívül, hogy megölelgetem a menyasszonyomat. Fordult velem egyet a világ.

Úristen! Nyertünk! Még sosem nyertünk! De mit nyertünk? A részletektől, szolgáltatóktól bent maradt a hang. Úristen! Továbbra is csak félve mertük elhinni hogy ezt mi mind megkapjuk. Végighívtuk az örömszülőket a hírrel, majd végignéztük a szolgáltatók honlapjait, amitől a nap hátralévő részében csak arra voltunk képesek, hogy idült mosollyal bámuljunk magunk elé.

Lassan aztán kezdtünk megbarátkozni a jóhírrel. Pár nappal később találkoztunk Attilával és a többiekkel a Gundel étteremben. Itt persze leesik az ember álla a bálteremtől és a tea is kiváló, de igazán két dolog maradt meg markánsan.

Az egyik, hogy a legritkább esetben fogadják az embert olyan feltétlen szeretettel, ahogyan azt velünk tették, a másik pedig az egyetlen kérés, ami elhangzott az irányunkba.

A kérés az volt, hogy szeressük egymást, ne aggódjunk a nagy nap miatt és élvezzük azt, mert akkor baromi jó esküvőnk lesz - mert egy ilyen „csomag” mellett ez csak rajtunk múlhat.

   Előre ugrok – ebben is - igazuk lett. Pár hónap alatt egy picit megismertük egymást, mi pedig a kis takarótolvajjal egyre inkább megnyugodtunk, hogy Magyarország legjobb szakembereinek összefogása mellett semmi baj sem lehet. Megfogadtuk, hogy élvezzük az ölünkbe hullott luxust, élvezzük a napot ami csak rólunk szól, és hagyjuk, hogy sodorjanak az események. Baromi jó esküvőnk volt. Nem, nem, ez így nem igaz.

Hihetetlenül, elképzelhetetlenül, felülmúlhatatlanul, irgalmatlanul jó esküvőnk volt.

 - Nem hiszem hogy ezt a részét érdemes lenne komolyan kibontani, a szolgáltatók egészen egyszerűen a legjobbak, Magyarországon.

Az a helyzet, hogy – bár nincs rá racionális okom - irigylem a párt, akit ebben az évben majd „kihúznak a kalapból”. Irigylem a figyelmet, a kedvességet, a szépet és a jót amit kapni fognak.

" A nyeremény ugyanis sokkal többet tartalmaz annál, mint amit le lehet róla írni.

A nyeremény tartalmaz egy több hónapos kalandot, amit egy életre szóló élményt koronáz meg."

 

A szervezők és szolgáltatók profizmusán túl a nyeremény tartalmazza az őszinte figyelmüket és szeretetüket is, tartalmazza az emberi kapcsolatot, ami kialakult köztük és a pár között és tartalmazza a reményt, hogy ez a kapcsolat nem ér majd véget.

Soha nem fogjuk elfelejteni, hogy mennyi szépet és jót kaptunk és – bár nyilván már nagyon sokszor hallották – ismét köszönjük amit adtak.

A fentiek fényében csak bíztatni tudok minden házasulót, hogy látogasson ki az Őszi Esküvő Kiállításra és vegyen VIP vagy kétnapos jegyet, amivel átélheti ezt a csodát!

 

Lipovics János és kedves neje, Juhász Dóra

 

A nyeremény felajánlói:

Őszi Esküvő Kiállítás

Gundel étterem

 Molnár Csilla - Flóra Studió (dekoráció)

Halász Éva (menyasszonyi ruha)

Varga Rózsa - Bonjour (esküvőszervező)

Partyssimo (zenekar)

Bokodi Gábor (ceremóniamester)

Studinger András (esküvői film)

Magistero - Dégi Attila (fotó)

Deményi Olivér (fodrász)

Godó Krisztina (smink)