Hetvenszer ugyanaz a kérdés – és egy link, ami véget vetett neki
Aki szervezett már esküvőt, ismeri azt a pillanatot, amikor este tízkor, fogkefével a kezében harmadszor válaszol meg ugyanarra az üzenetre, hogy lesz-e parkoló. Nekem ezt szerencsére nem kellett végigcsinálnom, mert a saját esküvőnk weboldala jóval azelőtt elkészült, hogy az első kérdések megérkeztek volna.

A Costa del Solon mondtuk ki az igent – a vendégeink minden kérdésére a weboldalunk válaszolt.
Mi a Costa del Solon mondtuk ki az igent, hetven vendéggel, akiknek a nagy része Magyarországról repült ki hozzánk. Egy külföldi esküvőnél a vendégeket kevésbé az foglalkoztatja, mit vegyenek fel, sokkal inkább az, hogyan jutnak el a reptérről a szállásig, kell-e autót bérelni, és milyen idő lesz szeptemberben a tengerparton. Már az elején sejtettük, hogy ha nem találunk ki valamit, ezeket a kérdéseket mind nekünk fogják feltenni, egyenként, Messengeren, WhatsAppon, néha még a nagymamán keresztül is.
Eredeti szakmám szerint szoftvertesztelő vagyok, és ebben a munkában az ember megtanulja előre kitalálni, hol fog elakadni valaki. Így több mint egy évvel az esküvő előtt leültem, és összeírtam az összes kérdést, amit a vendégeink valószínűleg fel fognak tenni, a nyilvánvalóktól egészen azokig, amelyek csak az utolsó héten jutnak eszébe az embernek. Ebből lett az esküvői weboldalunk: repülőjegy, szállás, autóbérlés, program, visszajelzés menüválasztással, ültetésrend, időjárás, a végén pedig egy fotófeltöltő, ahová a vendégek a saját képeiket tölthették fel.
Az eredmény engem is meglepett. A kérdésáradat, amire számítottunk, egyszerűen elmaradt, és az utolsó hónap, amely sok párnál a telefonálgatásról szól, nálunk tényleg az izgalomról szólt.
Itthon sincs ez másképp
Azóta sok párral beszélgettem, és kiderült, hogy egy balatoni vagy egy budapesti esküvőnél is ugyanezek a kérdések jönnek, csak más sorrendben, és általában pont akkor, amikor a legkevésbé ér rá az ember. Ha most kezditek a szervezést, érdemes már az elején összegyűjteni, mire lesznek kíváncsiak a vendégeitek, mert ebből a listából később szinte magától összeáll az oldal.
Mit kérdeznek a vendégek a leggyakrabban?
- Pontosan hol lesz, és hogyan lehet odajutni? Van parkoló, jár busz, és ha igen, meddig?
- Mikor kezdődik a szertartás, és mikorra érdemes odaérni?
- Van-e dresszkód, és mit jelent a gyakorlatban az, hogy „elegáns, de lazább”?
- Jöhetnek-e a gyerekek?
- Hol lehet megszállni a közelben?
- Mit szeretnétek ajándékba?
- Meddig kell visszajelezni, és hol lehet jelezni az ételallergiát?
- Mi lesz, ha esik?
- Kit lehet hívni a nagy napon, ha valaki eltévedt? (Tipp: ne a menyasszonyt.)
Néhány tanács, ha saját oldalt terveztek
A legfontosabb, hogy minden egy helyen legyen, és mindig az legyen a friss. Ha változik valami, egyetlen helyen javítjátok, és nem kell azon gondolkodni, ki kapta meg még a régi időpontot. Gondoljatok arra is, hogy a vendégek túlnyomó része telefonról nyitja meg a linket, sokszor útközben, úgyhogy az oldal mobilon legyen igazán kényelmes. A visszajelzéseket érdemes rögtön az oldalon gyűjteni, mert akkor nem a chatüzenetekből kell kibogarászni, ki jön párral és ki vegetáriánus, és ha vannak külföldi vendégeitek, nekik sokat jelent, ha a saját nyelvükön olvashatják az információkat. A linket pedig nyugodtan tegyétek rá QR-kódként a meghívóra, így senkinek nem kell begépelnie.

Elég volt beírni a nevet, és az oldal megmutatta az asztalt és a széket.
Amiből vállalkozás lett
A saját esküvőnk után egyre többen kérdezték, tudnék-e nekik is ilyet készíteni. Közben arra is rájöttem, hogy sok párnak nem feltétlenül egy teljes esküvőszervező hiányzik, inkább valaki, aki a háttérben segít fejben tartani a határidőket, a szolgáltatókat, a vendéglistát és az időzítést. Így született meg az Assistance & More: egyedi vagy sablonból készülő esküvői weboldalak, valamint esküvőszervezési asszisztencia, ahol a döntések a tiétek maradnak, a teendőlista terhéből viszont átvállalok, amennyit csak szeretnétek.
Találkozzunk a kiállításon!
November 7-én és 8-án ott leszek az Őszi Esküvő Kiállításon, a Hungexpo H pavilonjában, a P45-ös standnál. Itt tableten kipróbálhatjátok, hogyan nézne ki a saját esküvői oldalatok a ti nevetekkel, négy különböző dizájnban, és elvihetitek az ingyenes vendég-tájékoztató kisokost is, amely segít összeszedni, mit érdemes megírni a vendégeknek. A kiállításon leadott megrendelésekre november 30-ig 20% kedvezményt adok.

Így nézhet ki a ti oldalatok is – a P45-ös standnál kipróbálhatjátok a saját nevetekkel.
Ha nem tudtok eljönni, itt találtok meg: www.eskuvo.assistanceandmore.hu
Instagramon pedig a @weddingassistanceandwebsites oldalon mutatom meg, mi készül éppen.






